Csapatépítő játékok beltéri helyszínen, de kitelepüléssel is levezényeljük a teljes programot

  Ha már megvan a csapat, de valamiért még fokozni kellene az együttműködés hatékonyságát, akkor tudunk erre egy hatékony megoldást. Az is előfordulhat, hogy már valamennyire összeszokott a csapat, de munkán kívül mégsem találkoznak egymással az emberek. Sőt, az is gyakran megtörténik, hogy új módszerekre, élményekre, a komfort zónából történő kimozdulásra van szükség. A közösen[…]

Csapatépítő programok Budapesten

Különleges csapatépítő programok, mert egységben az erő és a hatékonyság!

  – Ha már adott egy csapat, de valamiért még nem elég erős az összetartás – Ha ugyan együtt dolgoznak, de a munkahelyen kívül nem ismerik egymást a munkatársak – Ha még sosem játszottak együtt úgy, hogy tétje is van a dolognak – Ha új kreatív ötletekre, felfrissítésre, új megközelítésre van szükség – Ha fontos,[…]