Félelem és rettegés – horrorisztikus játékok

A horror megosztó műfaj

A horror alapvetően irodalmi műfaj, melynek középpontjában a rettegés és a félelem áll. Azonban könyveken kívül megannyi más ágazatban is megjelent, jellemzően a filmiparban. A horror, mint műfaj meglehetősen megosztó tud lenni. Vannak akik rajonganak érte, másokat kényszeríteni kellene rá, hogy elolvassanak egy ilyen jellegű könyvet, vagy megnézzenek egy horrorfilmet. De miért is van ez a kettősség és milyen formában találkozhatunk napjainkban a horrorral? 

Mi is az a horror?

A horror latin eredetű angol szó, melynek megfelelője az iszonyat, rémület. A horror nem a mindennapi szörnyű eseményekkel foglalkozik, így nem tekinti megfelelő témának a háborúkat, vagy a természeti katasztrófákat. Tehát a katasztrófafilmek külön műfajt képeznek. A horror valódi célja a félelemkeltés, és az emberi rettegéssel való játék. Remekül ért a feszültség, izgalom fokozásához, igazán borzongató élményt vált ki a nézőből avagy olvasóból. Ebben is eltér a többi műfajtól, ugyanis mindössze az izgalomkeltés a célja anélkül, hogy mélyebb mondanivalót, erkölcsi következtetést fogalmazna meg. Többek között ez a borzongás és adrenalin löket az, ami miatt oly sokan szeretik.

Ezen kívül érdemes kiemelni, hogy a horror által generált félsz kölcsönös, kettős. Ez azt jelenti, hogy ámbár tényleg félelmetesek a leírtak avagy a látottak, a szemlélő maga belemegy a játékba és valóban átéli a rettegést, annak ellenére, hogy közben valahol végig tisztában van vele, hogy mindössze az agya generálta azt a látottak alapján.

Izgalom a sorok között

     A horror viszonylag új keletű irodalmi műfaj, a 18. században kezdett kibontakozni, előtte néhány reneszánsz mű volt hasonló jellegű. A modern horror azonban szakított ezekkel. Ebben már nem jelent meg a rosszat ellensúlyozó jó, a gonosz erőknek nincsen ellenpárja. A horror visszavonhatatlan és megmásíthatatlan mivolta miatt elemi és alapvető. A főhősök sokszor egyedül néznek szemben a gonosszal, és gyakran el is buknak a küzdelemben. Ritka a boldog befejezés. A történet által keltett feszültség konstans megmarad az olvasóval.

A horrornak alapvetően két válfaja van. Az egyik a pszichológiai, mely súlyosabb lelki vonatkoztatással bír. Sok esetben nem ismert a cselekményt előidéző valódi ok, és ez a rejtélyes ködbe burkolózó sejtelmesség az, ami megalapozza a feszült légkört az olvasóban. Nagy a hasonlóság a thrillerekkel. A másik típus pedig inkább a fizikai oldalt helyezi előtérbe.

Éld át te is! (Ha mered)

Azok, akik igazán szeretik a horrort, akár személyesen is belecsöppenhetnek egy ilyen jellegű történetbe. Manapság szerencsére megannyi módja van, hogy átéljük saját rémisztően izgalmas történetünket – természetesen játékos keretek között. Egyrészt számtalan számítógépes játék vitt monitorra filmes adaptációkat, így otthon az asztalunknál is beleborzonghatunk egy-egy lopakodós játékba, menekülős játékba, vagy online kijutós játékba. Ezen felül társasjátékok keretein belül is átélhetünk egy-egy ilyen történetet. Akár szabadulós társasjáték, akár hagyományos társasjáték legyen az, széles a lehetőségek tárháza. Többek között Howard Phillips Lovecraft regényeire épülnek az Arkham Horror játékok. Ez hagyományos és kártyajáték formában is megtalálható  játékboltok polcain.

 

Chtulhu - Lovecraft egyik legendás lénye

Chtulhu – Lovecraft egyik legendás lénye

A fentiek mellett megemlíthetjük az élő társasjátékokat is, melyek leggyakoribb típusa a szabadulós szobák. Itt kisebb-nagyobb csapatokban nyílik lehetőség arra, hogy belecsöppenjünk egy autentikus világba egy óra erejéig, ahol is kalandos küldetések és izgalmas szabadulós szoba feladatok várnak. Ezek tematikája eltérő lehet, így aki a borzongást keresi, bizonyára megtalálja a számára megfelelőt, hiszen a hangulatos berendezés és egy jól kitalált sztori igazán egyedi atmoszférát tud kelteni. A főváros pedig bővelkedik a szabadulós szobákban, úgyhogy a baráti társaságok Budapesten válogathatnak. Gyakran romkocsmákban kapnak helyet ezek a kijutós játékok, így utána a nagy izgalom levezetésére kocsma játékok és egyéb szórakozás áll rendelkezésre.

Szabadulás nyugodtabb körülmények között a Mindquestben!

Természetesen nem mindenki szereti átélni a horrorok által nyújtott rettegést. E nélkül is lehet izgalmas és emlékezetes egy jópofa kijutós játék. Ha ilyen jellegű minőségi szórakozást keres az ember, feltétlenül érdemes benéznie a Füge Udvarban helyet kapó Mindquest games telephelyére. Jelenleg négy nemzetközi színvonalon felszerelt szoba várja az oda érkezőket, remek kikapcsolódás pároknak, de felejthetetlen szabadulós játék gyerekeknek is! Bővebb információk a honlapon: http://mindquest.hu/

MindQuest - Az élő szabadulós játék

MindQuest – Az élő szabadulós játék

 

 

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Horror