A Mátrix szabadulós játék

Egy kultikus film története és hatása 

“Más dolog ismerni az utat, és járni rajta.” /Mátrix/

 

Egy igazán egyedülálló film

Korábbi blogbejegyzések alkalmával többször is szóba kerültek a filmek, valamint az ezek által ihletett területek. Ám az egyik legnagyobb klasszikusról még kevés szó esett. A Mátrix (1999) megjelenésekor igazán korszakalkotó műnek számított, pozitív fogadtatása és számtalan díjazása már akkor jelezte a sikerét. A Wachowski testvérek remekműve 2000-ben nem kevesebb, mint négy Oscar-díjat zsebelt be. Mögöttes mondanivalója, valamint ahogy feszegeti a világ korlátait mély kérdéseket vet fel az emberben, így nem csoda, hogy a mai napig közkedvelt film.

Egy igazán egyedülálló film

Egy igazán egyedülálló film

Mi az a Mátrix? A történet röviden

     Thomas Anderson (Keanu Reeves) informatikus kettős életet él. Úgy érzi valami nincs rendben a világgal, hackerként többször belebotlik egy rejtélyes Mátrix kulcsszóba. Mikor egy titokzatos üzenetet kap, ami magában hordozza az igazság megismerésének lehetőségét, kapva kap az alkalmon. Így kerül kapcsolatba Trinityvel és Morpheussal, akik segítenek neki ráébredni a valóságra: egy gépek által irányított világban élünk, és minden csak illúzió. Rövid időn belül kiderül, hogy Neo különleges képességekkel rendelkezik, ezáltal ő lehet “a Kiválaszott”, aki a lázadók élére állhat, és felveheti a harcot a biztonsági programként futó ügynökökkel, valamint kiutat mutathat a gépek uralma alól. Szövetségesek, árulás és szerelem kíséri az útját, ami alatt megismerheti önmagát, valamint az őt körülvevő világot. Végezetül sikerül felnőnie a feladathoz. A filmnek két folytatása is a filmvászonra került, Mátrix: Újratöltve és Mátrix: Forradalmak címen, ami a lázadók és Neo további küzdelmeiről szólnak.

 

Jelentősége

A film egy olyan utópisztikus jövőt fest le, ahol az érzékelt világunk valójában mindössze szimuláció – a Mátrix. Mesterséges intelligenciával rendelkező gépek hozták létre, akik átvették a hatalmat az emberiség felett, és csupán energiaforrásként tenyésztik az embert. Annak ellenére, hogy maga a virtuális valóság alapötlete nem új, a Mátrixnak mégis sikerült egy magasabb fokra emelnie azt. A film egyedülálló módon ötvöz szubkultúrákat, valamint többféle vallásból származó elemeket. Vannak benne többek között buddhista utalások, de számos filozófiai ideológia is feltűnik. Merít a hongkongi akciófilmek és a japán animék világából is. A film megannyi híres jelenete, képi vágása és párbeszéde közül valószínűleg az ikonikussá vált lassított jelenetek a legáttörőbbek, ezek “bullet time” néven váltak ismertté. Íme egy példa:

Tovagyűrűző hatásai

A Mátrix, megjelenésekor valami egészen újat hozott be a filmiparba. Zenei aláfestése, a megjelenő ikonikus mozdulatok, valamint az igazán elgondolkodtató mély idézetek számos területre továbbgyűrűztek és ihletként szolgáltak. A film olyan örök érvényű kérdéseket feszeget, mint hogy Kik vagyunk mi? Mi a célja az életünknek? Hogy jött létre a világ, amiben élünk? Mi az objektív valóság és igazság?

A Mátrix és a Mátrixhoz hasonló filmek nem csak a filmiparra és az emberek gondolkodására volt hatással. Bizonyos elemei megtalálhatóak a sportban, az irodalomban és a szórakoztatóiparban is. Ezeket mind összeszedni meglehetősen hosszas és nehéz feladat lenne, így ez alkalommal egy kerül kiemelésre: a legutóbbi, azon belül is a kijutós játékok világa.

A szabadulós szobák egyfajta kooperatív élő társasjátékok, ahol a játékosoknak egy óra áll rendelkezésükre ahhoz, hogy teljesítsenek egy kalandos küldetést. Ez olykor maga a kiszabadulás, máskor pedig egy kultikus tárgy megszerzése, esetenként a világ megmentése. Csak rajtunk áll, hogy éppen kinek a bőrébe bújnánk.

A Mátrix foglyai

     A Klauzál utcában található Mindquest kitelepülése is merített a Mátrix világából. Összesen négy szabadulós szoba várja a vendégeket, melyek közül az egyik legizgalmasabb a Mátrix foglyai névre hallgat. A kijutós játék keretein belül csatlakozhatunk a lázadók csoportjához, hogy megfékezzük az élő Mátrixot, és véget vessünk a gépek uralmának. A birtokunkban van egy vírus, mellyel sikerre vihetjük a küldetést, mindössze a központi szervert kell megtalálnunk. A Mátrix játék izgalom és önfeledt szórakozás kicsiknek és nagyoknak, jópofa játék gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt! Bővebb információ és foglalás az alábbi linken:

A MÁTRIX FOGLYAI

 

 

 

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1trix_(film)