Tegyük még emlékezetesebbé a nyarat!

Tegyük még emlékezetesebbé a nyarat!

A családok igyekeznek minél több élménnyel gazdagítani a nyarat és a legjobban lekötni a szünetet töltő gyereket.

Ha nincs épp táborban vagy unatkozik, dobjuk fel a napját valami ötletessel!

Jócskán benne vagyunk a nyárban. Adjunk teret a játéknak, amely nyaralások ideális kelléke lehet, vagy csak egy emlékezetes nap, melyet a család garantáltan nem felejt el. Erre pedig épp tökéletes lehet egy budapesti szabaduló szobában töltött délutáni időtöltés az izgalmak záporában.

Akkor kezdjük is azzal, hogy mivel ebben a szaladó világban kevesebb idő marad egymásra és persze sokszor érezhetjük ezt akár a mindenapjainkban. A legfontosabb, ami ebben igazán kimarad, vagy kevesebb szerepet kap az a közös játék az egész családdal. Ami nagyon fontos egy család életében mivel a gyerek a játékon keresztül tanulja meg társként kezelni magát, melyben legnagyobb szerepet a szülők, illetve a felnőttek kapnak. Éppen ezért érdemes ellátogatni egy ilyen közös élményt adó játékra, ahol akármilyen szerepbe belebújhatunk úgy, hogy mindenkinknek ugyanazt az élményt adja, hogy senki ne maradhasson ki belőle. Összezárva egy szobába a szabadságért, a győzelemért küzdve megkapjuk jutalmunkat együttesen, a siker és érdem vágyát. Közös erővel, egymást támogatva, kiegészítve.

play-stone-network-networked-interactive-163064

A szabadulós játékok nagy előnye, hogy rákényszerítik a résztvevőket az egymásra való odafigyelésre, egyenrangú kommunikációt teremtenek, eltűnnek például a szülő-gyerek kapcsolatra jellemző hierarchikus viszonyok.

Ez a játék különösen a csoportmunka által tud kiteljesedni, hiszen mindenkinek kialakul a maga szerepe és „haszna” egy-egy megoldandó feladathelyzetben. Valódi egymásra figyelés és együttes munka alakulhat ki.

Fontos az egymáshoz való alkalmazkodás, az együttmozgás kialakítása, hiszen az idő közben ketyeg, ami minden család napi rutinjának is velejárója.

Ebben a légkörében oldódnak gátlásaink, kinyílik személyiségünk, fejlődik a kommunikációs és empátiás képességünk. Egy ilyen élmény során izgalmas titkokat tudhatunk meg magunkról és a velünk játszó családtagjainkról és bizonyos viselkedésünk okairól. Nem utolsó sorban olyan erős érzelmi töltés, mely erősíti a szülő gyermek kapcsolatokat.

De mégis legfontosabb a játék és, hogy jól érezzétek magatokat!

 „Az a család, amely tud együtt játszani, együtt is marad” – régi angol mondás

 

Mindenre, amire szükségük van gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt az egy önfeledt izgalmas játék, melyek a legmaradandóbb élményeket hagyja.

Foglaljatok időpontot és gyertek el egy élő kalandjátékra a MindQuestbe, hogy igazán emlékezetes maradjon a nyár!