Hónap: 2018 január

blog

Itt olvashatod legfrissebb híreket a MindQuest újdonságairól és a és a legérdekesebb tartalmakat a szabadulószobák világáról.

Ki férhet hozzá az adatainkhoz?

Január 28. – Az adatvédelem nemzetközi napja 

Technológia, globalizáció, digitalizáció

     “A tudomány, a technológia – ezt világosan és erősen akarom mondani – nem old meg minden problémát. De tudomány és technológia nélkül semmiféle problémát nem lehet megoldani.”

– vallja Teller Ede, magyar fizikus.

Milyen igaza van. Napjaink globalizálódó világában az információs technológia, az internet, valamint egyéb fejlesztések gyorsan teret hódítottak és nélkülözhetetlenné váltak. Mára az egész világ egy szempillantáson belül elérhetővé vált otthonunk melegéből – elég mindösszesen egy laptop vagy egy okos telefon. Természetesen ez a nyitottság megannyi előnnyel jár, melynek köszönhetően könnyebbé vált életünk. Ám nem szabad elfelejtkezni a technológia árnyoldaláról sem. Milyen veszélyeket tartogathat magában? 

Adatvédelem a 21. században

“Az információtechnológia fejlődési ívének már rég nem az elején járunk, hamarosan az exponenciális görbe meredek szakaszába érünk. Felgyorsulnak az események, és a jövő már jóval azelőtt megérkezhet, hogy mi felkészültünk volna rá.”

– vélekedik Martin Ford, jövőkutató, író.

Valószínűleg sokan egyetértenek vele. A digitális világ eddig soha nem látott ütemben fejlődik, egyre több teendőnket végezzük online. Ez viszont azzal is jár, hogy adatokat adunk meg, elég, ha egy banki tranzakciók veszünk példának. Ez az oka annak, hogy az adatvédelem szerepe is egyre inkább középpontba kerül az utóbbi években.

Így keltették életre az adatvédelem nemzetközi napját január 28-án. Először a 2007-es évben tartották meg a világnapot, az Európa Tanács adatvédelmi konvenciója elfogadásának 25. évfordulója alkalmából. Ez szeretné felhívni az emberek figyelmét az adatvédelem jelentőségére, és tájékoztatást nyújtani az érdeklődők számára.

2015-ös események pedig abszolút indokolják a kérdés relevanciáját. Tudniillik, ez év októberében összeomlott az EU és az Egyesül Államok közötti Safe Harbor. Egy 15 éve fennálló nemzetközi jogi megállapodásról van szó, ami mindössze egy nap leforgása alatt érvényét vesztette. Október 6-án az Európai Unió Bírósága felülírta ezt a körülbelül 4000 vállalat által alkalmazott szabályozást. Egy ilyen horderejű döntés csak megerősítette a sokak által már korábban is hangoztatott véleményt, hogy a felhő típusú mobilhálózatokra nem érvényesíthetőek kellő biztonsággal a számítógépek hajnalán meghozott rendeletek. Satya Nadella, a Microsoft cégvezetője arról nyilatkozott, hogy ugyan egy vezető számítástechnikai cég fejeként természetesen a fejlődést támogatja, ettől függetlenül az időtálló értékek megőrzése elengedhetetlen. A magánélethez való jog pedig pontosan egy ilyen megőrizendő érték.

Mire érdemes figyelni?

     Mára már egy számítógép meghackelése aligha nehezebb feladat, mint egy számzáras lakat feltörése. A mindennapokban viszonylag egyszerű lépéseket is tehetünk adataink megőrzése érdekében. Egyrészt, figyeljünk arra, milyen szerveknek biztosítunk rálátást adatainkra. Érdemes elolvasni az úgynevezett apró betűs részeket, mivel legtöbbször ott van feltüntetve, hogy milyen esetekben kiknek bocsájtják ki a szükséges adatokat. Néha nem árt, ha szkeptikusan állunk a dolgokhoz.

Másrészt fokozottan ügyeljünk a közösségi média használatára. Bár sokan szeretik nagy közönség előtt élni az életüket, ez olykor a visszájára is fordulhat. Figyeljünk arra, véletlenül milyen árulkodó jelek szerepelhetnek egy-egy fényképen, illetve ne tüntessünk fel személyes adatokat mindenki számára elérhető felületen.

Harmadrészt igyekezzünk kerülni a vírusokat. Ugyan ezek sokszor észrevehetetlenül épülnek be egy-egy programba, alkalmazásba vagy e-mailbe, többségük esetében mégis fülön csíphetjük az árulkodó jeleket. Ne nyissunk meg kétes e-maileket, és ne kattintsunk azonnali nyereményt hirdető promóciókra sem!

Állítsd meg te az uralomra törő technológiát!

A digitális világ az évek alatt igen sok filmet, könyvet, franchise-t ihletett meg. Többek között megjelenik a Terminátorban, sőt a Mátrixban is. Most pedig lehetőség nyílik rá, hogy az utóbbit te magad éld át. A Klauzál utcában található Mindquest szabadulós szoba ugyanis négy szobája közül az egyiket erre a témára építette. A játékosoknak egy óra áll rendelkezésükre, hogy megállítsák a hatalomra törő gonosz Mátrix vírust. Trükkös küldetés, és kombinált csapatmunkát igénylő szabaduló játék feladatok várják a családokat és baráti társaságokat Budapesten, de csapatépítő programként is kiváló. A nagy kaland után pedig vár az igazi romkocsma: a földszinten helyet kapó Füge Udvar, ahol kocsmai játékokkal vezethetjük le a kijutás izgalmát.

Szabadulós szoba
Szabadulós szoba

 

 

Forrás:

Január 28. az adatvédelem nemzetközi napja

blog

Itt olvashatod legfrissebb híreket a MindQuest újdonságairól és a és a legérdekesebb tartalmakat a szabadulószobák világáról.

Irodalmi sokszínűség hazánkban

Január 22. – A magyar kultúra napja

Kölcsey“Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.”

-Kölcsey Ferenc – Himnusz

 

A magyar kultúra napja

Január 22-e a magyar kultúra napja. E nemes ünnep 1989 óta kerül megemlékezésre, abból fakadóan, hogy ha minden igaz, Kölcsey Ferenc ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát Csekén. Így tehát a nagy mű, Magyarország egyik jelképének létrejötte kötődik ehhez a naphoz. Az évforduló és az ehhez kapcsolódó megemlékezések lehetőséget nyújtanak évezredes hagyományaink felelevenítésének, nemzeti tudatunk erősítésének, szellemi értékeink megőrzésének. Ezen emléknapon számos kulturális és művészeti rendezvényt, pedagógiai díjátadót tartanak.

Himnusz 

Programlehetőségek

Ha máskor nem, akkor érdemes legalább január 22-én valamilyen kulturális program után néznünk. Múzeumok, könyvtárak, olvasókörök várják az érdeklődőket, csak hogy egy párat említsünk. Többek között nyílt napot tart az Országos Széchenyi Könyvtár is. A látogatók raktársétákon, könyvbemutatókon, konferenciákon vehetnek részt. Sőt, a raktárból előkerülnek az eredeti Hymnus kéziratai, és a megszokáshoz híven egy vidéki településen – idén Nyíregyházán – lesznek megtekinthetők.

A Petőfi Irodalmi Múzeum is kuriózummal várj a látogatókat. Hétfőn ugyanis háromkötetes kortárs antológiacsaládot mutatnak be A századelő irodalma címmel a magyar kultúra napja alkalmából. A trilógia a 21. század elejének kortárs magyar irodalmát foglalja egybe mintegy 1776 oldalban. A három kötet együttesen 385 szerző írásait tartalmazza, 16 év irodalmi terméséből válogatva. A századelő költészeteA századelő novellái és A századelő gondolkodói versek, novellák és esszék válogatott gyűjteménye.

 

Szabadulós játék gyerekeknek

A magyar kultúrára való megemlékezés mindenféleképpen fontos, ám sokan vannak, akiket nem vonzanak az ilyen jellegű rendezvények. Iskolás gyerekeknek jó ötlet lehet egy kulturális megemlékezést felfűzni valamilyen más szórakoztató programmal. Kiváló lehetőséget nyújtanak ehhez a szabadulós szobák, hiszen ezek az élő társasjátékok gyerekeknek is élvezetesek és tanulságosak.

A szabadulós szobák olyan kooperatív játékok, ahol a csapatnak egy óra áll rendelkezésére ahhoz, hogy megoldjanak egy kalandos küldetést, ami sok esetben nem más, mint a kijutás maga. Ezen feladatok többféle nézőpontot, kreativitást, logikát, csapatmunkát igényelnek, így kifejezetten hasznosak gyerekek számára. A játéktéren található autentikus berendezések, rejtett tárgyak biztosítják a hangulatot és a maximális kikapcsolódást. Ha az egész osztály szeretne felkeresni egy kijutós játékot, akkor érdemes olyan keresni, ahol egyszerre több szoba is látogatható, így kisebb csoportokban, párhuzamosan mehet a kiszabadulás.

Pontosan ilyen a Mindquest budapesti telephelye is. Jelenleg négy igényesen berendezett szoba várja minden korosztály képviselőit. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy könnyen megközelíthető, hiszen a Blaha Lujza tértől nem messze, a Klauzál utcában kap helyet. A Pokolgép, A Gyémántrablás, A Mátrix foglyai és a Noo’Zaca öröksége mind felejthetetlen élményt nyújt. Lehetünk kalandorok, vagy kémek, olyan ez, a detektíves játékok, kémkedős játékok, vagy a  nyomozós játékok élőben. További információk az alábbi linken: https://mindquest.hu/

 

Szabadulós játék otthon

Természetesen a gyermeknevelés nem csak az iskolában dől el, sőt. Otthon a szülőknek van a legnagyobb szerepe benne. Így ha esetleg az iskolában nem kerül sor a magyar kultúra napjára való megemlékezésre, akkor érdemes erről egy kicsit otthon beszélgetni gyermekünkkel. Ismertessük meg vele kedvenc írónkat, költőnket, szerettessük meg vele a magyar irodalmat. Egy gyermekkönyv például remek kedvcsináló lehet.

Ebben az esetben is fontos azonban, hogy ne unalmas keretek között beszéljünk a témáról. Érdemes játékos köntösbe foglalni az irodalmat, így akár létrejöhet egy saját kincskereső játék otthon. Ha rejtvényes, irodalomhoz kötődő feladványokat, versrészleteket adunk gyermekünk számára, bizonyára jobban meg fog maradni az emlékezetében. Ezek megoldása vagy felolvasása jelentheti a továbbjutást a játékban. A feladatok komplexitását idő függvényében variálhatjuk, akár egy egész estét szórakozást is biztosíthat mindenkinek ez a családi szabadulószoba. Érdemes kipróbálni!

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/A_magyar_kult%C3%BAra_napja

https://www.orientpress.hu/cikk/2018-01-19_a-magyar-kultura-napja-alkalmabol-nyilt-napot-tart-az-oszk

http://mandiner.hu/cikk/20180119_a_magyar_kultura_napja_385_magyar_szerzo_irasait_gyujtottek_harom_kotetbe

blog

Itt olvashatod legfrissebb híreket a MindQuest újdonságairól és a és a legérdekesebb tartalmakat a szabadulószobák világáról.

Kincskeresés napjainkban

Kincskeresés

Drága és értékes kincsek találása mindig is csábította az embereket. Egyrészt a meggazdagodás reménye volt a fő mozgatórugó, másrészt pedig a kiérdemelt dicsőség és elismerés. A kincskeresés messzire nyúlik vissza a történelemben, ám napjainkban is megtalálható, igaz, kissé más köntösben.

A kincskeresés eredete

A kincskeresés alapvetően eltűnt korok értékes tárgyainak feltárása. Pár jelentős régészeti felfedezés mutatott rá az ebben rejlő lehetőségekre. Ilyen volt például Trója és Mükéné megtalálása, ahol rengeteg aranyból készült tárgyra leltek a kutatók. Egyiptomi régészek hasonlóan sikeres feltárásokat végeztek.

A kincskeresés másik fajtája, amikor víz alatti kincsek felfedezése a cél. Elsüllyedt hajók, elveszett birodalmak feküdhetnek a tengerek, óceánok mélyén, amiket a titokzatosság köde burkol be és tesz még érdekesebbé. Az itt rejtőző kincsek megszerzésére búvárok és tengeralattjáró járművek specializálódtak.

Nem pusztán kutatói értelemben beszélhetünk kincskeresésről, ugyanis megjelent a hétköznapokban is. Ennek keretein belül általában a vállalkozó kedvű személyek fémdetektorokkal és egyéb eszközökkel keresnek értékes tárgyakat leginkább pénzszerzés céljából. Mivel azonban előfordulhat, hogy hatalmas eszmei értékek kerülnek magánkézbe, így a legtöbb fejlett ország az UNESCO-val karöltve nem támogatja az ilyen jellegű tevékenységet.

 

Kincskeresés a modern világban

     Ugyan másféle aspektusban, de a kincskeresés a mai napig megtalálható az életünkben. Napjainkban elsősorban szórakoztató program, igen sok válfaja létezik. Vannak kincskereső játékok gyerekeknek, kémes játékok, nyomozós játékok élőben felnőtteknek, stb. A legtöbb ilyen jellegű élő játék esetében a cél elrejtett tárgyak begyűjtése, meglepetések megtalálása. Kiváló ötlet például gyermekünk születésnapi zsúrjára, hiszen kalandos játék gyerekeknek.

Felnőttként szintén módunkban áll ezen játékok felnőtt verzióit kipróbálni. Jobban eldugott tárgyak, plusz jópofa fejtörők amik garantálják a jó hangulatot és az izgalmat. A kincskeresés maga pedig sokszor közvetetten jelenik meg a játékokban.

Egyrészt léteznek különféle, szervezett nyomozós játékok élőben. Ezek megfelelőek lehetnek egy különleges estére a párunkkal, hiszen néhány esetben vacsorákkal vannak összekötve. Itt étkezés előtt, alatt és után korhű ruhákban, autentikus berendezések által teremtett légkörben csöppenünk bele egy történetbe. E szerint egy gyilkosságra került sor a vacsora alatt, így a résztvevőknek kell kideríteniük: vajon ki lehetett a tettes, és hogy követte el a gyilkosságot? A finom ételek, italok és a detektíves játékok izgalma együttesen felejthetetlen kikapcsolódás.

Másrészt vannak olyan nyomozós játékok, amik kisebb-nagyobb csoportok számára elérhetőek, ezáltal nagyszerű csapatépítő játékok is egyben. Itt akár egy-egy város bejárva tudunk részt venni a kincskeresésben, közben folyamatosan haladva a rejtély megoldásával. Sőt, akár nagyobb rendezvényekre is rendelhető hasonló program.

 

Kincskeresés és kiszabadulás: a kijutós játékok

Ha érdekel a kincskeresés, azonban valami összetettebbre vágysz, akkor feltétlenül érdemes kipróbálni egy szabadulós szobát! Ezek olyan kooperatív kijutós játékok, ahol 2-5 fős csapatokban egy kalandos küldetést kell megoldani a rendelkezésre álló időlimit alatt. Ez persze koránt sem egyszerű, hiszen logikai és kreatív szabadulós szoba feladatokat kell megoldani, hogy sikerüljön. A szabadulós szobák tematikus jellegűek, hangulatos berendezésekkel és egyedi atmoszférával érik el, hogy teljes mértékben éld át a játékot.

A kincskeresés motívuma kétféleképpen is megjelenik. Egyfelől sokszor maga a küldetés is egy egyedi tárgy megtalálása. Például meg kell szerezni a világ legnagyobb gyémántját, vagy a misztikus Kristálykoponyát. Másfelől pedig szerves részét képezi a játékmenetnek is, hiszen a küldetésben való előrejutáshoz tárgyakat kell megtalálni, majd megfelelően használni. Ezek felkutatása már önmagában sem könnyű feladat!

 

Éld át te is játék örömét a Mindquestben!

Amennyiben kedvet kaptál egy ilyen jellegű kijutós játékhoz, a Mindquest budapesti kitelepülése mindenképp megér egy látogatást. A Mindquest a Klauzál utcában található Füge Udvar nevű vendéglátó helyen található, így a kiszabadulás után lehetőségünk van betérni egy igazi romkocsmába is. Jelenleg négy szabadulós szobából választhatnak az ide érkezők, amik közül a Gyémántrablás, valamint a Noo’Zaca öröksége kapcsolódik szorosan a kincskeresés témájához. Így például sor kerülhet egy trükkös gyémántrablásra, vagy Indiana Jones bőrébe bújva megszerezhetitek a kristálykoponyát. Feltéve, ha megtaláljátok! Utána pedig ne felejtsetek el kijutni sem!

Részletes leírás a szobákról az alábbi linken: https://mindquest.hu/#valassz-kuldetest

NOOZACA kijutos jatek
NOOZACA kijutos jatek

 

 

blog

Itt olvashatod legfrissebb híreket a MindQuest újdonságairól és a és a legérdekesebb tartalmakat a szabadulószobák világáról.

Félelem és rettegés - horrorisztikus játékok

A horror megosztó műfaj A horror alapvetően irodalmi műfaj, melynek középpontjában a rettegés és a félelem áll. Azonban könyveken kívül megannyi más ágazatban is megjelent, jellemzően a filmiparban. A horror, mint műfaj meglehetősen megosztó tud lenni. Vannak akik rajonganak érte, másokat kényszeríteni kellene rá, hogy elolvassanak egy ilyen jellegű könyvet, vagy megnézzenek egy horrorfilmet. De miért is van ez a kettősség és milyen formában találkozhatunk napjainkban a horrorral?  Mi is az a horror? A horror latin eredetű angol szó, melynek megfelelője az iszonyat, rémület. A horror nem a mindennapi szörnyű eseményekkel foglalkozik, így nem tekinti megfelelő témának a háborúkat, vagy a természeti katasztrófákat. Tehát a katasztrófafilmek külön műfajt képeznek. A horror valódi célja a félelemkeltés, és az emberi rettegéssel való játék. Remekül ért a feszültség, izgalom fokozásához, igazán borzongató élményt vált ki a nézőből avagy olvasóból. Ebben is eltér a többi műfajtól, ugyanis mindössze az izgalomkeltés a célja anélkül, hogy mélyebb mondanivalót, erkölcsi következtetést fogalmazna meg. Többek között ez a borzongás és adrenalin löket az, ami miatt oly sokan szeretik. Ezen kívül érdemes kiemelni, hogy a horror által generált félsz kölcsönös, kettős. Ez azt jelenti, hogy ámbár tényleg félelmetesek a leírtak avagy a látottak, a szemlélő maga belemegy a játékba és valóban átéli a rettegést, annak ellenére, hogy közben valahol végig tisztában van vele, hogy mindössze az agya generálta azt a látottak alapján. Izgalom a sorok között      A horror viszonylag új keletű irodalmi műfaj, a 18. században kezdett kibontakozni, előtte néhány reneszánsz mű volt hasonló jellegű. A modern horror azonban szakított ezekkel. Ebben már nem jelent meg a rosszat ellensúlyozó jó, a gonosz erőknek nincsen ellenpárja. A horror visszavonhatatlan és megmásíthatatlan mivolta miatt elemi és alapvető. A főhősök sokszor egyedül néznek szemben a gonosszal, és gyakran el is buknak a küzdelemben. Ritka a boldog befejezés. A történet által keltett feszültség konstans megmarad az olvasóval. A horrornak alapvetően két válfaja van. Az egyik a pszichológiai, mely súlyosabb lelki vonatkoztatással bír. Sok esetben nem ismert a cselekményt előidéző valódi ok, és ez a rejtélyes ködbe burkolózó sejtelmesség az, ami megalapozza a feszült légkört az olvasóban. Nagy a hasonlóság a thrillerekkel. A másik típus pedig inkább a fizikai oldalt helyezi előtérbe. Éld át te is! (Ha mered) Azok, akik igazán szeretik a horrort, akár személyesen is belecsöppenhetnek egy ilyen jellegű történetbe. Manapság szerencsére megannyi módja van, hogy átéljük saját rémisztően izgalmas történetünket – természetesen játékos keretek között. Egyrészt számtalan számítógépes játék vitt monitorra filmes adaptációkat, így otthon az asztalunknál is beleborzonghatunk egy-egy lopakodós játékba, menekülős játékba, vagy online kijutós játékba. Ezen felül társasjátékok keretein belül is átélhetünk egy-egy ilyen történetet. Akár szabadulós társasjáték, akár hagyományos társasjáték legyen az, széles a lehetőségek tárháza. Többek között Howard Phillips Lovecraft regényeire épülnek az Arkham Horror játékok. Ez hagyományos és kártyajáték formában is megtalálható  játékboltok polcain.  
Chtulhu - Lovecraft egyik legendás lénye
Chtulhu – Lovecraft egyik legendás lénye
A fentiek mellett megemlíthetjük az élő társasjátékokat is, melyek leggyakoribb típusa a szabadulós szobák. Itt kisebb-nagyobb csapatokban nyílik lehetőség arra, hogy belecsöppenjünk egy autentikus világba egy óra erejéig, ahol is kalandos küldetések és izgalmas szabadulós szoba feladatok várnak. Ezek tematikája eltérő lehet, így aki a borzongást keresi, bizonyára megtalálja a számára megfelelőt, hiszen a hangulatos berendezés és egy jól kitalált sztori igazán egyedi atmoszférát tud kelteni. A főváros pedig bővelkedik a szabadulós szobákban, úgyhogy a baráti társaságok Budapesten válogathatnak. Gyakran romkocsmákban kapnak helyet ezek a kijutós játékok, így utána a nagy izgalom levezetésére kocsma játékok és egyéb szórakozás áll rendelkezésre.

Szabadulás nyugodtabb körülmények között a Mindquestben!

Természetesen nem mindenki szereti átélni a horrorok által nyújtott rettegést. E nélkül is lehet izgalmas és emlékezetes egy jópofa kijutós játék. Ha ilyen jellegű minőségi szórakozást keres az ember, feltétlenül érdemes benéznie a Füge Udvarban helyet kapó Mindquest games telephelyére. Jelenleg négy nemzetközi színvonalon felszerelt szoba várja az oda érkezőket, remek kikapcsolódás pároknak, de felejthetetlen szabadulós játék gyerekeknek is! Bővebb információk a honlapon: https://mindquest.hu/
MindQuest - Az élő szabadulós játék
MindQuest – Az élő szabadulós játék
    Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Horror

blog

Itt olvashatod legfrissebb híreket a MindQuest újdonságairól és a és a legérdekesebb tartalmakat a szabadulószobák világáról.

Hogyan szabadulnak ki a szabaduló művészek?

Szemfényvesztés

A bűvészkedés, mágia iránt mindig is érdeklődtek az emberek. Eredete messzire nyúlik vissza a történelemben, alapjai egészen az őskorban gyökereznek. Az évek során a mágia szerepe és jelentősége ugyan átalakult, azonban teljesen a mai napig nem tűnt el az életünkből. A 19. és a 20. századtól kezdve fokozott népszerűségnek örvendtek a különböző varázslatos előadások, bűvészek. Hihetetlen mutatványoknak lehetünk szemtanúi egy-egy ilyen rendezvény folyamán, ám az egyik legjobban várt része az előadásnak a kiszabadulós számok. A szabaduló művészeknek nincs egyszerű dolguk, hiszen különböző béklyókból, csomókból, bezárt helyekről kell kijutniuk. Mégis hogy csinálhatják?

Kiszabadulás

Nem véletlenül vonzottak mindig is nagy tömeget a különféle szabaduló mutatványok. Egyszerre izgalmas és félelmetes a látvány, lélegzetvisszafojtva várjuk, mi fog történni, sikerül-e vajon a bűvésznek kiszabadulni. Amikor pedig igen, akkor jön a döbbenet és a hitetlenkedés. Hogy lehetséges ez?

Nehéz megmondani. Természetesen a bűvésztrükkök mikéntjét sosem árulják el. Pedig szinte elképzelhetetlen hogyan lehet megoldani egy-egy különösen nehéz mutatványt. Igen eltérőek lehetnek az eszközök és helyszínek, amikből a bűvészek kiszabadulnak. Tradicionális segédeszköznek nevezhető a bilincs, de láncokat, köteleket is gyakran használnak. Összetettebb mutatványokból sincs hiány. Talán azok izgatják legjobban a közönség fantáziáját, amikor valamilyen nehezítő tényező is megjelenik, ezzel egyfajta időkorlátot szabva a mágus számára. Ismert például a lezárt, vízzel teli dobozból vagy üvegből való szabadulás, vagy az élve eltemetés. Leggyakrabban nem látni ezeket a mutatványokat, ugyanis mindössze egy függöny engedi láttatni  körvonalakat, így csak találgatni tudunk, mi is történik pontosan a túloldalon.

Nevezetes szabaduló művészek, inspirációk

Amikor a szabaduló művészekre gondolunk, ki más is juthatna először eszünkbe,

Nevezetes szabaduló művészek, inspirációk
Nevezetes szabaduló művészek, inspirációk

mint a méltán híres Harry Houdini? A magyar származású Houdini (eredeti nevén Weisz Erik) a 19. század végén, valamint a 20. század elején tevékenykedett; korszakalkotó személy volt a varázslás világában. Lehetetlennek tűnő produkcióinak köszönhetően hatalmas rajongótáborra tett szert. Kiszabadult többek között folyóba dobott dobozból, speciálisan neki készített bilincsből, sőt egy orosz fogolyszállító vagonból is. Mutatványait rendszerint nagy közönség előtt mutatta be, így az emberek saját szemükkel lehettek tanúi a csodáknak.

A bűvészek világa önmagában is varázslatos, ám számos filmet is megihlettek. Többek között ilyen a Tökéletes trükk, ami Scarlett Johanson, Christian Bale és Hugh Jackman főszereplésével, valamint egyedi történetvezetésével nagyszerű alkotás. Más hangulatú, ám szintén a bűvészkedéssel foglalkozó film a Szemfényvesztők, melynek már több része is a filmvászonra került az utóbbi években.

Szemfényvesztők
Szemfényvesztők

Éld át te is!

     Sokakat vonz a szabadulás művészete, ám a legtöbb trükk meglehetősen veszélyes, így biztonságos elsajátításuk igen hosszú idő. Azonban létezik más mód is arra, hogy szabadulhassunk: ez pedig nem más, mint a  kijutós játékok világa. Ezek a szabadulós szobák olyan tematikus élő játékok, ahol egy kalandos küldetést kell végrehajtani egy adott időkorláton belül, ami legtöbbször nem más, mint maga a kijutás a helyiségből. Ez azonban koránt sem egyszerű: szabadulós játék feladatok egész sorát kell megoldani ahhoz, hogy kiszabaduljon a csapatunk, ám ezek logikát, kreativitást igényelnek.

MindQuest - Az élő szabadulós játék
MindQuest – Az élő szabadulós játék

A Mindquest budapesti kitelepülése remek lehetőséget nyújt a kiszabadulni vágyóknak. A Füge Udvar igazi romkocsmája felett helyezkedik el a Klauzál utcában, tehát belvárosi mivolta miatt könnyen megközelíthető. Jelenleg négy különböző szoba közül válogathatnak a baráti társaságok Budapesten, a kiszabadulás után pedig egyéb kocsmai játékkal tudják folytatni  szórakozást. A Mátrix, Noo’Zaca, Pokolgép, valamint Gyémántrablás névre hallgató szobák 2-5 fős csapatok részére foglalható, árban pedig 7000 HUF és 15000 HUF körül mozognak. Érdemes figyelni az időszakos akciókat a honlapon (https://mindquest.hu/) és a Facebook oldalon, ugyanis alkalmi vócserekkel még olcsóbbá és egyedibbé tehető az élmény.

Végszó

     Legyen az bűvészmutatvány, vagy egy kijutós játék, annyi bizonyos, hogy mindkettőhöz ügyesség kell. A szabadulás izgalma az, ami maradandóvá teszi az élményt. Érdemes kipróbálni!    

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Harry_Houdini

blog

Itt olvashatod legfrissebb híreket a MindQuest újdonságairól és a és a legérdekesebb tartalmakat a szabadulószobák világáról.

Hogyan mozdulj ki egy introvertált személlyel?

Eltérőek vagyunk

Földünkön jelenleg 7,5 milliárd ember él. Hazánkban 9,7 millió. Rengetegen vagyunk, és nincs két teljesen egyforma ember a bolygón. Ez külsőnkre is igaz, személyiségünkre pedig talán még inkább. Azonban fontos, hogy empatikusak legyünk, a másik szemszögéből is lássuk a világot, megértsük embertársunkat. Mindennapjainkban ez ott mutatkozik meg, mikor nehezen tudunk dűlőre jutni egy adott problémát, kérdést illetően.

Személyiségtípusok

     Sokan foglalkoztak már a különböző személyiségtípusokkal az évek alatt. Ez egy olyan terület, ami több tudományterület számára is érdekes. Legfőképp a pszichológia foglalkozott a témával. A kutatók igyekeztek különböző dimenziók mentén kategóriákba sorolni a különböző személyiségeket. Sőt, ezt akár már mi magunk is megtehetjük, hiszen számos akár otthonról kitölthető önismereti kérdőív áll a rendelkezésünkre.

Az egyik legismertebb, napjainkban is használatos személyiségteszt a Myers-Briggs féle úgynevezett MBTI típusindikátor. A kutatónők – akik egyébként anya-lánya viszonyban álltak – Carl Gustav Jung munkásságára alapozva dolgozták ki elméletüket a második világháború éveiben. Alapvetően négy különböző szinten vizsgálják a személyiségjegyeket, melyeknek végpontjait ellentétes tulajdonságok adják. Ezek a következők: extrovertált – introvertált, érzékelő – intuitív, érző – gondolkodó, megítélő – észlelő. Mindezen tulajdonságok főképp általános beállítottságunkkal, döntéshozó módszerünkkel, érzékelésünkkel állnak kapcsolatban. Ezek alapján 16 kategóriát alkottak. A teszt kitölthető például itt: http://szemelyisegtipusok.hu/tesztek/mbti-szemelyisegteszt-72-kerdessel/

Személyiségtípusok
Személyiségtípusok

     Az extrovertált – introvertált tengely az első az MBTI-ban, sőt, ez a megkülönböztetés a mindennapjainkban is használatos. Az extrovertált személy alapvetően nyitottabb, társasági ember, aki szeret a figyelem középpontjában állni és élvezi, ha másokkal töltheti el a szabadidejét. Ettől töltődik fel. Ezzel szemben az introvertált inkább magába forduló, szkeptikus, kissé zárkózott személyiség, aki jobban preferálja az egyedül töltött időt, nem érzi jól magát a nagyobb társaságok nyüzsgő forgatagában.

     Egyik jellemző sem jó vagy rossz. Fontos viszont, hogy felismerjük, hogy mi magunk melyik kategóriába tartozunk, és besoroljuk a hozzánk közel állókat is. Így sok félreértés elkerülhető, jobban megérthetjük a másikat. A különbözőségek nap mint nap megmutatkozhatnak, például, ha egy programot szeretnénk szervezni egy barátunkkal, aki introvertált személyiség.

Lehetséges programok

     Egy zárkózottabb embert néha nehéz lehet kimozdítani lakása melegéből és biztonságából. Általában előnyben részesítenek egy otthoni filmezést, számítógépes játékot vagy társasjátékot. Azok közül is inkább a stratégiai játékokat, nem azokat, ahol szerepelni kell, mint például egy Activity-ben.

Ám néha mindenkinek szüksége van arra, hogy kimozduljon kicsit otthonról. Ha introvertált személlyel szervezünk programot, akkor érdemesebb kisebb fős csoportokban gondolkodni, lehetőleg egy olyan helyre, ahol el tudja engedni magát. Ez egyrészt lehet valamilyen otthon is megvalósítható program, csak más keretek között: például mozi, színház. Megfelelő lehet akár egy múzeum, vagy kiállítás, főleg, ha olyan specifikus témáról szól, ami a másiknak a szíve csücske. De szóba jöhetnek például a manapság reneszánszukat élő társasjátékok, sőt akár az élő társasjátékok is. Egy jó stratégiai játékot már nem csak otthon tud játszani az ember, hiszen vannak erre specializálódott vendéglátóhelyek, ahol szabad hozzáférés van megannyi társasjátékhoz, így akár többet is ki tudunk próbálni ott tartózkodásunk során. Ez előnyös, mert változatosabb az élmény, sőt pénztárcabaráta is, mivel nem kell megvennünk a játékokat.

Az élő társasjátékok is remek ötletnek bizonyulhatnak. Ezeknek is több változatuk van, a stratégiaitól a kijutós játékokig, ám az közös bennük, hogy mi magunk vagyok a szereplők és egy adott játéktéren belül zajlanak az események. Sőt, léteznek kémkedős játékok, nyomozós játékok élőben is.

Szabadulós szobák

     A szabadulós szoba is az élő játékok közé tartozik, melynek lényege, hogy a játékosoknak egy bizonyos időkorlát alatt véghez kell vinniük egy kalandos küldetést, ami sok esetben nem más, mint a kijutás a szobából. Ez persze koránt sem egyszerű: különféle szabadulós játék feladatokat kell megoldani, amikhez többek között logikára, kreativitásra és térlátásra van szükség. Egy-egy szoba általában 2-5 fő részére foglalható, így párok, kisebb baráti társaságok, családok számára remek szórakozás. 

Ha olyat kerestek, ami mindenki számára élmény lesz – Mindquest Budapest!

Ha szabadulós szobát keresünk, akkor nincs nehéz dolgunk, hiszen Budapest belvárosa bővelkedik bennük: megtalálhatóak a Gozsdu Udvartól egészen a Klauzál utcáig. Gyakran romkocsmák épületiben vannak kitelepüléseik, hogy a össze tudjanak kötni többféle szórakozást a baráti társaságok Budapesten. Így van ez a Mindquest esetében is, ami a Füge Udvar romkocsmája felett található. Mivel emelkedik ki a többi szabadulós szoba közül? Egyrészt ez az egyik legrégebbi Magyarországon, másrészt pedig az egyik legszínvonalasabb környezetet nyújtja az önfeledt szórakozásnak. Jelenleg négy kijutós játékkal várja a vendégeket, melyek tematikája eltér, így mindenki ki tudja választani a számára szimpatikusat. Nagyszerű ötlet ide eljönni a barátokkal, introvertáltak számára is pozitív csalódás. Születésnapra, egyéb alkalomra kiváló ajándék informatikusoknak is.

További részletek és foglalás a honlapon: https://mindquest.hu/

Szabadulós szoba kuponok
Szabadulós szoba

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Myers%E2%80%93Briggs-t%C3%ADpuselm%C3%A9let

 

 

blog

Itt olvashatod legfrissebb híreket a MindQuest újdonságairól és a és a legérdekesebb tartalmakat a szabadulószobák világáról.

Újévi fogadalmak

Új év kezdete

2018 januárja. Egy új év kezdete. Gyorsan eljött ez is, hiszen olyan, mintha tegnap még 2017 lett volna. Bizonyára UjéviFogadalmakrengeteg minden történt az elmúlt egy évben, mégis olyan érzése lehet az embernek, hogy hirtelen elszaladt ez az idő. Az év végeztével pedig lehetőségünk van egy kicsit megpihenni és értékelni azt. Számot vethetünk önmagunkban, mit sikerült elérnünk, milyen pillanatok voltak igazán emlékezetesek számunkra, milyen jelentős változások következtek be az életünkben. Bizonyára követtünk el hibákat is, hoztunk rossz döntéseket, ezeket is kiértékelhetjük, hogy tanuljunk belőlük a jövőben.

Nagyon ritka, hogy az embernek sikerül minden kitűzött tervét megvalósítani. Az új év pedig az önértékelésen kívül mindig egy új kezdet reményével kecsegtet. Ebből fakad, hogy széles körben bevett szokássá vált szilveszter éjszakáján az újévi fogadalmak tétele. Ezek olyan önmagunk számára tett ígéretek, amik útmutatásként szolgálhatnak a következő időszakban. Ám mire érdemes figyelni ezekkel kapcsolatban?

Fogadalmak – mire figyeljünk?

A célok kitűzése nagyon fontos az életben. Sok sikeres ember szájából hangzott már el az a mondat, hogy tudni kell, hova akarunk eljutni, rendelkezni kell egy világos vízióval a jövőnkről, annak érdekében, hogy mi is sikeresek legyünk. Persze a siker relatív fogalom, nem csak pénzbeli vagy karrierjellegű lehet. Van, akinek a siker egy meghitt családi környezetet, vagy éppen spirituális megnyugvást, tisztaságot jelent. Ennek ellenére az újévi fogadalmak gyakrabban fulladnak kudarcba, mint nem. Mi lehet ennek az oka?

Egyik ok lehet, hogy már szilveszter éjszakáján sem hiszünk abban, amit megfogadtunk. De akkor mégis miért teszünk fogadalmat? Megbújhat egyfajta társadalmi elvárás, csoportnyomás a háttérben. Mindenki tesz ígéretet a jövő évre kapcsolatban, nehogy már csak én maradjak ki…

A másik ok szintén társadalmi jellegű. Érezzük, hogy külső szemmel min kellene változtatnunk ahhoz, hogy jobban megfeleljünk a társadalmi normáknak, azonban mégsem tudunk ezzel azonosulni. Ilyenek legtöbbször a tipikus sablonos fogadalmak. Jövőre leszokok  a dohányzásról, most majd végre lefogyok. Ezek úgymond a ki nem mondott elvárások, ám lehet, hogy mi magunk pont így érezzük jól magunkat a bőrünkben, és nem is igazán szeretnénk változtatni.

Harmadik ok lehet, ha hirtelen felindulásból, átgondolatlanul teszünk magunknak ígéretet. Ezek talán a legkártékonyabbak. Az ilyen jellegű fogadalmakat sokszor ténylegesen el szeretnénk érni, azonban nem feltétlenül gondolunk benne abba, hogy ez a gyakorlati oldalról mennyi energiát is fog igényelni a mindennapokban. Az önmagunk felé támasztott elvárások néha szigorúak lehetnek. Ebből következik egy másik fontos pont. Ha nem reális a megtett fogadalom, akkor rövid időn belül megszegjük azt. Ez lelkiismeret-furdalást és csalódottság-érzetet kelthet bennünk, ami rövid távon belül károsan hat az önértékelésünkre, és önbizalmunkra. Hiszen olyan ez, mintha becsapnánk magunkat, nem tartjuk meg azt, amit megígértünk. Például ha havi 5-10 kilót szeretnénk tartósan fogyni, az elég irreálisnak tűnhet,
és emiatt valószínűleg nem is fogjuk tartani magunkat a kitűzött diétához és edzéstervhez.

UjéviFogadalmakTippek

Hogyan tartsuk be újévi fogadalmunkat?

Az első, és legfontosabb dolog azzal kapcsolatos, amiről már a fentebbiekben szó volt. Csakis olyan ígéretet tegyünk, olyan célt jelöljünk ki, amit reálisnak érzünk, és ténylegesen, saját magunk miatt szeretnénk elérni. Ezután fontos, hogy kisebb mérföldköveket jelöljünk ki, így fokozatosan nyomon követhetjük fejlődésünket és kis sikerélmények érnek majd. Fennmarad a lelkesedésünk. Osszuk meg elképzeléseinket a hozzánk közel állókkal. Így ők is tudnak majd támogatni célunk elérésében, plusz emlékeztetni tudnak fogadalmunkra akkor is, amikor mi meginognánk elhatározásunkban. Legyen az újévi fogadalom egy tudatos célalkotás.

Ezen kívül merjünk nagyot álmodni. Az új év új kezdetet hoz magával, így lehetősünk nyílik belekezdeni valami egészen új dologba, mondjuk amihez eddig nem volt bátorságunk. Váltsunk munkahelyet, valósítsuk meg végre azt a vállalkozást, aminek az ötletét már évek óta dédelgetjük. Fogjunk bele valami igazán újba, különlegesbe. Ha pedig kissé tanácstalanok vagyunk, hogy pontosan mi is legyen az, akkor van egy lehetőség, amihez bárki nyúlhat: a franchise-ok világa.

Egy lehetséges irány – franchise ötletek

Korábban már írtunk a franchise rendszerek világáról, a témában íródott bejegyzést itt lehet elolvasni: https://mindquest.hu/betekintes-franchise-rendszerek-vilagaba/. Ezek lehetőséget biztosítanak arra, hogy egy már meglévő koncepció részeseivé váljunk, ám mégis mi üzemeltessük saját vállalkozásunkat – természetesen megszabott keretek között: legyen az gyorsétterem, pékség, szórakozóhely, vagy esetleg szabadulós szoba.

A szabadulós szobák olyan kooperatív játékok, ahol csoportban együtt dolgozva kell egy kalandos küldetést teljesíteni egy adott időkorláton belül. A szabadulós játék feladatok logikát, kreativitást, csoportmunkát igényelnek, így remek csapatépítő program is lehet. De ki tudnak kapcsolódni párok, és gyerekes családok, hiszen a kijutós játékok gyerekeknek is nagyszerű szórakozást és fejlődési lehetőséget biztosít.

A Klauzál utcában található Füge Udvar épületében elhelyezkedő Mindquest games is franchise rendszerben üzemel. Alapvetően külföldi országokban vannak kitelepüléseik, az általuk létrehozott szobák, játékterek megtalálhatóak olyan államokban is, mint például Franciaország, Finnország, vagy Dánia. Az igényes környezet és az ott dolgozó lelkiismeretes csapat jó példa arra, hogyan lehet sikeresen üzemeltetni egy ilyen kijutós játék vállalkozást.

Vágjunk bele!

Összességében fontos, hogy ha teszünk újévi fogadalmat, azt átgondoltan tegyük, és tartsuk is magunkat hozzá. Legyen az egészségünkkel, rossz szokásunkkal, párkapcsolattal, vagy karrierrel kapcsolatos, jelentős változásokat érhetünk el. Ehhez azonban nélkülözhetetlen az eltökéltség és kitartás.

Ha pedig szívesen belevágnánk valamilyen nagyobb tervbe, akkor a franchise rendszerek megfelelő keretet nyújthatnak ennek. A Mindquest mindenképp jó példa erre. Szívesen várunk minden érdeklődőt, hogy megbizonyosodjon erről! Szobáink és további információk az alábbi linken elérhetőek: https://mindquest.hu/

Forrás:

http://www.origo.hu/gazdasag/20171004-meg-mindig-jovedelmezoek-a-szabaduloszobak.html

Facebook Instagram Tripadvisor