franchise

A MindQuest Játék Center

A MindQuest úgy lépett be a szabadulószobák világába, hogy egészen a kezdetektől hittünk benne, hogy képesek vagyunk valami új és rendkívüli színfoltot vinni a szórakoztató iparba. A játékok kitalálása és megvalósítása során több különböző forrásból merítettünk: felhasználtuk a logikai számítógépes játékok vizuális tervezését, a gyermekként imádott akciófilmjeink kalandjait, a szerepjátékok személyes mivoltát, és mindezt egybe gyúrva hoztuk létre legelső szabadulószobáinkat és velük együtt a saját márkánkat: a MindQuestet.

Az évek során bebizonyosodott, hogy jól tettük, hogy bíztunk a víziónkban: rengeteg ember szeretne egy ilyen kalandban részt venni, egy ilyen játékot megtapasztalni, hiszen a MindQuest 7 éves fennállása óta számtalan baráti társaságot és céges rendezvényt látott már vendégül.

Az ötlet

A MindQuest indulása óta kizárólag saját gyártású szabadulószobákat tár a nagyközönség elé, ami azt jelenti, hogy egészen a kiinduló ötlettől kezdve, a tervezésen és a kivitelezésen át a programozásig mindent cégen belül valósítunk meg a saját eszközeinkkel és erőforrásainkból. Az évek során sikerült olyan szakemberekből álló szuper-csapattá kovácsolódnunk, mely képes szinte bármilyen kihívásra vagy problémára megoldást találni. Ezenfelül mára már minden – a gyártáshoz szükséges – profi szerszám és gép a rendelkezésünkre áll, van például külön mikroelektronikai-, és díszlet készítői műhelyünk  – mindez azért, hogy a legszebb és legjobb minőségő szabadulószobákat készíthessük el. Innen jött az Escape Game Builders ötlete. Mivel a szabadulószoba iparban szinte egyedölálló cégünk működési modellje, úgy döntöttünk, hogy egy teljesen új projektbe kezdünk: legújabb küldetésünk, hogy segítsünk valóra váltani azok álmát, akik hozzánk hasonlóan szeretnék megtapasztalni a szabadulószoba üzletág szépségeit és kihívásait. 

Az Escape Game Builders

A két brand közötti kooperáció fő célja, hogy leendő partnereinket az együttműködés első pillanatától egészen a zökkenőmentes technikai üzemeltetésig végig kísérjük és segítsük. Szinte egyedülálló módon a szabadulószobás játékok iparában, olyan széleskörű szolgáltatást kínálunk, amely magában foglalja a tervezést, az építést és az üzemeltetéshez szükséges anyagok és ismeretek átadását is. Teljes mértékben elköteleztük magunk a küldetés mellett, hogy ebben a dinamikusan fejlődő szegmensben egy stabil és sikeres vállalkozás alapjait fektessük le számodra, partnerünkként támaszkodhass az általunk kipróbált és bevált módszerekre.

Legyünk partnerek!

Mára már számos partnerprogramot futtatunk a világ legkülönbözőbb tájain, annak köszönhetően, hogy különböző típusú, személyre szabott együttműködési megoldásokat alakítottunk ki partnereink számára. Ha te is olyan befektetési lehetőséget keresel, ahol stabil és jó megtérülésre számíthatsz, mégsem kell lemondanod a kalandvágyadról és kreativitásodról, jó helyen jársz! Mi örömmel segítünk neked abban, hogy rövid időn belül megnyithasd saját szabadulószobáid!

Ha szeretnél többet megtudni erről a lehetőségről, és arról, hogy hogyan lehetsz te is részese a szabadulószobák csodálatos világának, látogass el az Escape Game Builders honlapjára

Facebook Instagram Tripadvisor